Ma már egyértelmű, a válasz erre a kérdésre csak igen lehet. Igen, de hogyan? Iskolánkban az elmúlt öt tanév a bizonyíték arra, hogy lehet és kell is erre nevelni gyermekeinket, de nem csak őket, de környezetünket, azt a társadalmi közeget is melyben iskolánk működik. Mintegy öt tanévvel ezelőtt az a szerencse ért, hogy gyermekem ösztöndíjat nyert egy Németországi gimnáziumba. Természetesen boldog voltam, ugyanakkor féltettem 17 éves kislányom a hosszú úttól, így aztán összecsomagoltunk és felkerekedtünk Németországba, hogy elvigyük új iskolájába, új családjához, az egy évre kiköltöző gyermekünket.
Nem csupán az ő felnőtté válását hozta meg ez az út, de az én gondolataimat is jelentősen átformálta. Ekkor már régóta foglalkoztatott a szelektív hulladékgyűjtés problémája. A németországi út, az ottani példa még jobban megerősített abban, hogy tennünk kell valamit, nekünk, pedagógusoknak, hogy szemléletváltás következzen be. Fontos, hogy a laikus társadalom is különbséget tudjon tenni, hulladék és szemét között, hiszen, ha nem találunk erre megoldást, könnyen elboríthat mindent a szemét. A németországi példa után hittem abban, ha felnevelünk egy olyan generációt, aki képes környezettudatosan gondolkodni, tiszteli környezetét, melyet tisztán tart, s a lehető legkevesebb szeméttel terhel, akkor változás következik be nálunk is. Ekkor utópiának tűnt, hogy országunkat járva útjainkat egyszer majd itthon is zöld fű szegélyezi, az elhajított flakonok helyett.
Meggyőztem kollégáimat a probléma súlyosságáról, s mivel látták teljes mértékben elkötelezett vagyok, egy tiszta Magyarországért harcolok, mellém álltak.
Ekkor kaptam egy újabb lökést, egy olyan iskoláról olvastam, egy hetilapban, akik szintén „zöld” gondolkodásúak, s már elkezdték a szelektív hulladékgyűjtést. Felvettem velük a kapcsolatot, ők is megerősítettek abban, el kell kezdeni!
Próbáltam keresni a lehetőséget, ha össze is gyűjtjük a hulladékokat, mi lesz vele a szétválogatás, zsugorítás után. Erre az időre tehető a szelektív gyűjtőedények városi megjelenése. A környékbeli kommunális cégek ebben látták a jövőt, s nem kívántak iskolánkba telepíteni szelektív gyűjtőedényeket. Szerencsére rátaláltam egy vállalkozóra, aki hasonló elkötelezettséggel bír a környezet iránt. Ő biztosítja a válogatott PET palackok, kupakok, és aludobozok ingyenes szállítását, s munkánkért még jelképes összeget is fizet kilogrammonként, mely tökéletes a tanulók motivációjának fenntartásához.
Hatalmas jutazsákokat kaptunk a gyűjtéshez, ebbe válogattuk a kupak nélküli laposra taposott műanyag palackokat. Külön gyűjtöttük a kupakokat, és a laposra „kivasal”t sörös dobozokat. Diákjainkon keresztül próbáltunk eljutni minél szélesebb körben a lakosokhoz. Mi magunk is megdöbbentünk azon, hogy rövid idő alatt mennyire mellénk álltak az emberek. A gyerekeknek köszönhetően futótűzként terjedt a hír egész Pörbölyön a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról. Idős néniket, bácsikat is meggyőztek tanítványaink, sőt el is mentek a házakhoz, a külön zsákba gyűjtött palackokért. Egyszer csak azt vettük észre már folyamatosan érkezik iskolánkba a flakonrengeteg. Természetessé vált az embereknek, hogy az iskolakapun belül elhelyezhetik a feleslegessé vált műanyag palackokat, vagy sörös dobozokat. Így aztán már kevés lett a heti egy „taposós” nap.
Aztán eljött az első nyári szünet, amikor úgy döntöttünk a hulladékgyűjtésben nem lehet vakáció, mert nem tehetjük meg tanítványainkkal azt, hogy a nyári szünetre nem érvényes a környezettudatos szemléletmód. És ment a munka tovább. Mindenki hozta hulladékát, s a gyerekek is tudták, ha hétfő, akkor taposás, s egy délelőtt eltüntettük Pörböly község újrahasznosítható szemetét.
A munka eredménye sokkal kevesebb szemét a kukákban, homokozó játékok, és egy óriási trambulin az iskolaudvaron. A gyerekekben egyre inkább tudatosult a munkának értelme van!
Aztán eljött az első tél, és a tanító nénik keze lefagyott a kupakcsavarásban, mert bizony az erőskezű férfiak után a műanyag sörösüvegek kupakjait lecsavarni, nehéz mutatvány. De nem adtuk fel!
Évek múlva iskolánk is nyertese volt a TÁMOP pályázatnak. Nem lehetett kérdés számunkra, hogy a három hetet meghaladó projektünk csak környezetvédelmi témájú lehet.
Nagy terveket kívántunk építeni az erős alapokra. Több százezer forintért vettünk részt környezetvédelmi programokon, road shoow-n, vetélkedőn, elutaztunk, és megnéztük a BIOKOM működését Pécsett.
Mindezeket látva, ma már látom az én kollégáim, igazi hősök, tanulóinkkal együtt, mert a mai napig nem adták fel, ezt a heroikus küzdelmet, sem télen, sem nyáron, a hulladékkal szemben.
Éveken keresztül próbáltam publicitást szerezni az ügynek, mert még mindig hiszem, hogy igenis szemléletformáló ereje van egy pozitív iskolának. A gyűjtőedények kihelyezése önmagában nem hoz nagy eredményt.
Ami viszont megrendített az évek alatt, hogy százezreket áldozunk oktatófilmek vásárlására, mert azt hisszük, ha ezt megnézték a diákjaink minden megy magától.
Milliókat költünk országjáró rendezvények megszervezésére, mert azt gondoljuk, a mi lelkiismeretünk tiszta, ha elvittük a tanítványainkat, hulladékot pecálni, a felfújható babamedencéből.
Nem jelent hírt egy megyei lap számára az, hogy van egy kis falu valahol Tolna megyében, ahol nem csupán kipipálják a projektnaplóban, a videofilmet, az interaktív társast, de személyes példamutatással minden nap erre is nevelik a kisdiákokat.
Ma már sokszor újra felteszem magamnak a kérdést: Környezettudatos nevelés? Fotelból, vagy elfagyott ujjakkal fagyban, esőben, tűző napsütésben, vakáció alatt is, sör és vörösbor bűzben is?
Ki dönt jól? Aki a fotelt választja?
Biztosan vannak még hozzánk hasonló Anonymusok, hiszen ez nem teljesítmény, ez nem bír hírértékkel. Mi egyszerűen csak a környezetet óvjuk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése